2012. június 3., vasárnap


Japán kultúra



 
Japán vallás (sintó)

A sintó, Japán ősi vallása, őshonos vallási tanítások és gyakorlatok összessége. A sintó szó jelentése: a szellemek útja A sintó rokonságban áll Ázsia és a csendes-óceániai szigetvilág sámánisztikus hagyományaival és kultuszaival. E vallás középpontjában az istenek állnak, ezek szellemek, gyakran az ősök szellemei vagy különböző természetben előforduló dolgok szellemei: külön szelleme van a földnek, a mezőnek, a folyónak, az erdőnek, stb. Összesen körülbelül 8 millió kami ismeretes.





Japán kert

A sintó vallás ősidők óta szentelt kötelekkel sziklákat és fákat  kerített el a természetből, hogy istentisztelete tárgyát keretbe foglalja. A japánok mindig zavarba jönnek, ha határozott különbséget kell tenniük építészet, kertészet és természet között. Számukra a természet bármely kiemelt része máris kert. Az emberi konstrukciók szorosan kapcsolódnak természeti környezetükhöz, az ösvény kikerüli a fákat, az épület igazodik a domborzathoz: szervesen egészítik ki egymást. A városi szűk udvarokban sem kényszerítik szabályos rendbe a természetet. Inkább sejtetik, emlékeztetnek rá néhány jellegzetes fával, sziklával, virággal. A kert elengedhetetlen tartozék, ha végképp nincs egy talpalatnyi föld sem, akkor egy tálcán is lehet miniatűr kertet rendezni, egy cserépben törpe fát nevelni. 


Japán zene

A japán zene eredendő ösztönzését a III. században a kínai zenétől nyerte, később koreai, mandzsur és hindu zene hatott rá. Japán nemzeti hangszere a koto, amely hosszú japán citera. Jellegzetes hangszerük még a sakuhacsi, amely végén fújt fuvola.
Tánca ősi, egyrészt a földművelés folyamatait szimbolizáló, másrészt vallási jellegű dramatikus, melyet énekkel, hangszerrel kísértek. A jellemek ábrázolását meghatározott jelmezek,  parókák és maszkok segítették.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése