A 16. század építészete

A reneszánsz építészet a 15. század elején a közép-itáliai Toszkánában alakult ki. Az építkezések a városok arisztokrata, kereskedő- és bankár családjainak voltak köszönhetőek. Uralmuk fényét és a város tekintélyét nagyszabású építkezésekkel a művészetek és a tudomány bőkezű pártolásával növelték. Onnan terjedt át a század folyamán Itália más területeire, majd a 16. század kezdetén Európa országaira, néhány évtizedes, helyenként évszázadnyi késéssel. Az új stílus átvételében és meghonosításában mindenütt jelentős szerepet játszottak az itáliai mesterek. Franciaországba például a nápolyi trón megszerzéséért folyó hadjáratok során került át. A továbbra is jelentős egyházi építészet mellett jobban előtérbe kerültek a világi feladatok. Míg a gótika idején a templomépítésen kialakult formák kerültek át a világi alkotásokba most megfordítva a világi építészet határozta meg a stílus fő irányát, az egyházi művek ahhoz igazodtak.

·         Itáliában a főurak és gazdag városi polgárok nagyméretű, tágas palotái a palazzók.

·       Franciaországban az egyre lakályosabb kialakítású főúri kastélyok,

·         Németországban a fejedelmi kastélyok s a városokban a gazdag polgárházak.

Összefoglalva a reneszánsz építészet fő jellemzői:

• arányosság, szimmetria
• erős vízszintes tagoltság - árkádokkal, ablaksorokkal, párkányokkal, oszlopokkal
• antik építészeti elemek alkalmazása - oszloprend, lépcsősor, átriumos belső udvar (görög) és kupola (római)
• legkedveltebb épülettagozat: párkányok, oszlopfők, konzolok és korlátok (balusztrád-kőbábokból kialakított korlát)
• legkedveltebb díszítmények: akantuszlevelek, rozetták, gyöngysorok, bőségszaru, gyümölcs és virágfüzérek, valamint meztelen gyermekalakok, a puttók
• az épület belekomponálása a tájba

A kor legtöbb művésze sokoldalúan képzett: festő, szobrász, ötvös és építész egy személyben. Például Michelangelo nem tartotta magát festőnek, építésznek talán még kevésbé. Mégis a híres firenzei építészek mind az ő köpenyéből bújtak ki, az ő stílusában dolgoztak. Egyik leghíresebb szobra a Dávid szobor és építészeti főműve a Szent Péter- székesegyház.

Iszlám kultúra

Az iszlám arab, zsidó és keresztény hittel közös tőről fakadó monoteista vallás, amelyben Mohamed prófétáé a vallási és politikai vezetőszerep. Hívői, a muszlimok azonban az iszlámot az első, az egyetlen igaz, a világ keletkezése óta létező vallásnak tekintik. A föld nagy világvallásainak egyike. Alapjául azon, Isten szavának tekintett kinyilatkoztatások szolgálnak, amelyeket Mohamed próféta adott át követőinek, és amelyeket halála után két évtizeddel a Koránban gyűjtöttek össze követői, a muszlimok, magyarosan muzulmánok. A kereszténység után, 1 milliárd 570 millió követőjével a világ második legnagyobb vallása. Az iszlám emellett nem egyszerűen vallásnak, hanem valóságos civilizációnak is tekinthető: híveit közös kultúra, közös hagyományok és az egyazon, vallást, erkölcsöt, jogot és mindennapi életet szabályozó jogrendnek való engedelmeskedés köti össze. Mindehhez egészen a modern időkig a vallási és tudományos életben az arab nyelv általános használata társult.

                                                       Étkezés

Az iszlám, a zsidó valláshoz hasonlóan, megfogalmaz bizonyos étkezési előírásokat a hívők részére. A disznóhús és származékai kategorikus tiltás alá esnek, csakúgy, mint a döghúsok, a vér, vagy vérrel szennyezett ételek. A bor fogyasztását a Korán kifejezetten megtiltja, ám ezeket jogtudósok folyamatosan kiterjesztették más szeszes italokra, párlatokra, főzött alkoholos italokra is. A dohány és kávé élvezete azok megjelenése után kezdetben szintén tiltott volt. A dohány esetében megoszlanak a vélemények, a szigorú vahhabita irányzat ma is hevesen ellenzi.

Öltözködés

A muszlimoknak tilos úgy öltözködni, mint a nem muszlimoknak, ezért a ruházat egyedi jellege a történelmi koroktól fogva a mai napig az identitás egyik kifejezőeszköze. A forró sivatagi vidékeken, így Arábiában, megszokott viselet a fehér színű, bő, egész testet befedő férfi ruhadarab. A legismertebb viselet a turbán (imáma), amelyet fejfedőként hordanak. Az abaja a kéz, a láb és az arc kivételével, az egész testet befedő női ruhadarab, amelyetnikábbal (arc elfedésére szolgáló fátyol) hordanak. Vannak nők, akik ehhez fekete kesztyűt is húznak. A burka ugyanennek Afganisztánban meghonosodott változata, fekete, illetve kék színben, ami az egész testet elfedi, csak a szemnek hagyva egy kis rést.

Japán kultúra

 

Japán vallás (sintó)

A sintó, Japán ősi vallása, őshonos vallási tanítások és gyakorlatok összessége. A sintó szó jelentése: a szellemek útja A sintó rokonságban áll Ázsia és a csendes-óceániai szigetvilág sámánisztikus hagyományaival és kultuszaival. E vallás középpontjában az istenek állnak, ezek szellemek, gyakran az ősök szellemei vagy különböző természetben előforduló dolgok szellemei: külön szelleme van a földnek, a mezőnek, a folyónak, az erdőnek, stb. Összesen körülbelül 8 millió kami ismeretes.

Japán kert

A sintó vallás ősidők óta szentelt kötelekkel sziklákat és fákat  kerített el a természetből, hogy istentisztelete tárgyát keretbe foglalja. A japánok mindig zavarba jönnek, ha határozott különbséget kell tenniük építészet, kertészet és természet között. Számukra a természet bármely kiemelt része máris kert. Az emberi konstrukciók szorosan kapcsolódnak természeti környezetükhöz, az ösvény kikerüli a fákat, az épület igazodik a domborzathoz: szervesen egészítik ki egymást. A városi szűk udvarokban sem kényszerítik szabályos rendbe a természetet. Inkább sejtetik, emlékeztetnek rá néhány jellegzetes fával, sziklával, virággal. A kert elengedhetetlen tartozék, ha végképp nincs egy talpalatnyi föld sem, akkor egy tálcán is lehet miniatűr kertet rendezni, egy cserépben törpe fát nevelni. 

Japán zene

A japán zene eredendő ösztönzését a III. században a kínai zenétől nyerte, később koreai, mandzsur és hindu zene hatott rá. Japán nemzeti hangszere a koto, amely hosszú japán citera. Jellegzetes hangszerük még a sakuhacsi, amely végén fújt fuvola.

Tánca ősi, egyrészt a földművelés folyamatait szimbolizáló, másrészt vallási jellegű dramatikus, melyet énekkel, hangszerrel kísértek. A jellemek ábrázolását meghatározott jelmezek,  parókák és maszkok segítették.

A maják

  A maja civilizáció egy Közép-Amerikában élt civilizáció ami főleg a különleges és kifejlett írásmódjáról, művészeteiről, építészetéről és tudományairól híresült el. A legjelentősebb ősi amerikai civilizáció volt.

      Három város, Chichén Itzá, Mayapán és Uxmal voltak a maják fő élőhelyei, amely több mint kétszáz évig kormányozta a maják világát. Ebben az időszakban virágzott a kultúra és a művészet. De itt minden a vallásból indult ki. A vallás volt mindennek a középpontja. Az építészetnek is. A maja kultúra romjainak feltűnő jellegzetessége a vallási építmények dominanciája. 

Rengeteg templom,palota, áldozati helyek bizonyítják az építészet és a vallás összefonódását. Ábrázolások alapján is látszik, hogy az uralkodóknak és a maja társadalom vezető rétegének is alá kellett magukat vetniük a gyakran kegyetlen vallási szertartásoknak.

 Bármilyen ünnep (templomszentelés, templomépítés, csata győzelem, jó időjárás…) sok emberáldozattal csúcsosodott ki. 

Vallásuk lényege a véráldozat volt. Az emberek vérrel tartoznak az isteneknek. Mert a teremtéskor az istenek kölcsönbe adtak nekik vért amit vissza kell adni. És mert ez a legértékesebb adomány amit ember tud istennek adni. Ezért volt sok emberáldozat, hogy törlesszék a véradósságukat. Minden háborúba is az istenek nevében mentek. Főleg a királyok gondolkodását a vér és az emberáldozatok uralták. 

A szomszédos királyságokat is vérszomjuk csillapítása miatt támadták meg és saját népükből is ezért áldoztak. 

      A többi közép-amerikai néphez hasonlóan a maják is hittek az idő ciklikus jellegében. A szertartások és ceremóniák szorosan kötődtek a természet égi és földi körforgásához. Rendszeresen megfigyelték a folyton visszatérő folyamatokat, és különféle kalendáriumokba jegyezték fel őket. 2 naptárjuk volt. Egy vallási és egy napévre épülő. 

1 napév: 365 napos volt. 

Figyelték a Vénusz mozgását, a Holdét a csillagokét is. De nemcsak a csillagászatban voltak nagyon fejlettek.   

Megelőzték korukat a matematikában is a 0 bevezetésével. A tudományos felismeréseket azonban a gyakorlatban alig hasznosították. Például ismerték a kereket, de csak gyerekjátékoknál használták, szállítási célokra nem. A nép nagy részének életfeltételei primitívek voltak. Kőkorszaki eszközökkel szántottak, az eke  és az igavonó állat ismeretlen volt.

       A spanyol hódítók kegyetlen módszerekkel térítették a majákat a kereszténységre. (Diego de Landa szerzetes) Landa elégette a maják írásait mert a Sátán műveinek tartotta azokat.  A maja civilizáció 1000 éves kutatásai, mérései, felfedezései, tudása vált füstté. De 4 kódex megmenekült és ebből tudjuk azt a majákról amit tudunk róluk.

        Miközben Európában a humanizmus, az emberközpontúság eszméit hirdették a világ másik végén mindennaposak voltak az emberáldozatok és a megcsonkítások.  A maják 1500 évig tartottak fent egy olyan civilizációt ahol a kegyetlenség és az okkultizmus volt a legfőbb érték.

Az aztékok

     Az azték birodalom sokban nagyon hasonlít a maja kultúrára. Az aztékok a Mexikói- öbölben terjeszkedtek és itt alakították ki a legendákkal és tényekkel szorosan összefonódó hírhedt társadalmukat.

    Nagyon fejlett kultúra volt. Akárcsak a majáknál náluk is vízvezeték rendszer fonta körül a városokat. Minden házba be volt vezetve a víz. A vízvezetéknek két csatornája volt. Míg az egyik biztosította a vízellátást addig a másikat tisztították. Így folyamatosan vízellátást biztosított a népnek. 

A sok fürdő és a nagyon fejlett vízvezeték rendszernek köszönhetően az aztékok nagyon higénikusak voltak. Az azték uralkodóról olyan feljegyzéseket is találhatunk miszerint ő naponta kétszer-háromszor is megfürdött. Ebben is jóval a hátuk mögött hagyták a művelt és rendkívül civilizált Európát ahol ebben az időben pont a rossz higéniai körülmények miatt pestis járvány pusztított.

     Mezőgazdaságuk az addigi legfejlettebb volt.  Az egyre növekvő társadalomnak az élelem ellátását ún. chinappákkal biztosították. Ez a feltalálás teljesen egyedi volt. A chinappa egy mesterséges kis sziget a tóban, téglalap alakú, botokból hálószerű alapból, nádrétegből és iszapból állt. Ezeken évente 7szer is arathattak.

     Sokak szerint a világ egyik legkegyetlenebb és embertelenebb népe voltak. Ugyanúgy mint a majáknál is a vallás határozta meg társadalmuk egészét. Úgy tartották, ha nem mutatnak be elég emberáldozatot akkor a Nap többé nem kel fel és a világ összeomlik az istenek haragjától. Ezért az emberáldozat itt intézményesítve volt. A legtöbb azték emberáldozat bemutatás egy piramis tetején történt. Volt egy speciális késük erre. Lefogták az áldozat végtagjait és egy mozdulattal felhasították a mellkasát ahol a szíve volt. Kivették a még dobogó szívet és ezt mutatták be az isteneknek.

 Ezután lenyúzták a bőrét és egy pap vette magára amiben táncolt az istenek előtt. A majákhoz hasonlóan az aztékok is a vért dicsőítették. A hálájukat, köszönetüket minden jóért a legdrágábbal az emberi vérrel akarták viszonozni. Isteneiket vérszomjasaknak tartották akik, ha nem kapnak meg elegendő emberi vért elpusztítják a Földet. Megszokott dolog volt, hogy a templomok belsejét friss emberi vérrel kenték ki. (A szag borzalmas volt bent.) Amihez mondani sem kell mennyi embernek kellett meghalni. Egy templomszenteléshez tömegeknek kellett meghalni.

 A hullák koponyáit a templom mellé rudakra tűzték ki ajándékul az isteneknek. A krónikák szerint volt olyan templom szentelés ahol egy napon 20 000 embert áldoztak fel. (Szertartásos,rituális áldozás) Ez nem csak vallási dolog volt, hanem politikai is. Az áldozás a megfélemlítés eszköze is volt. Ünnepeiken néhány embert lefejeztek és testüket a piramis lépcsőin legurították amitől az teljesen szétroncsolódott.

       Európában az emberközpontúság és a mindennek a legfőbb mértéke az ember diadalmaskodott. Míg a világ másik felén ennek ellentéte az istenközpontúság és az emberi élet teljes semmibe vétele. Az elképzelhetetlen kegyetlenség és gonoszság söpört végig. 

Romanizmus (festészet)

Romanizmus: németalföldi festészeti irányzat a 15. és 16. században. A németalföldi mesterek meg akartak szabadulni a középkori művészeti hagyományoktól, a gótikától, s Itália földjére mentek tanulmányozni az ottani reneszánsz festészeti gyakorlatot. A németalföldi hagyományok és az olasz hatás gyakran feszültséget eredményezett művészetükben, elvitte őket a manierista stílus felé. 

Az olasz reneszánsz hatására sajátos németalföldi festészet, északi reneszánsz alakult ki. Antwerpeni manierizmust is emlegetnek, jelezve a fő vonalat, a késő reneszánsz festészetből a barokkba való átmenetet, mely majd igazán Antwerpenben a XVI. század második felében terjedt el a francia és itáliai száműzetésből hazatérő (1558) Jan Metsys (Massys) által.

Az Itáliát járt és olasz művészeti események hatása alatt álló mestereket romanistáknak nevezték el, mivel németalföldi művészet megújulásában elsősorban a római művészetnek jutott döntő szerep.

Meghatározó és Irodalmi személyek a 

16. században

Ez a kor az írók, költők és festők százada is. Nem csak az a közös bennük hogy egy korban éltek, hanem az is hogy az emberek életében meghatározó szerepet töltöttek be. Munkáig még a mi napig is a leghíresebbek például da Vinci : MONA LIZÁJA, Shakespeare:  Hamletje, Bornemisza magyar Elektrája. A művészetekben lezajlott forradalmi változások mozgalmaiba is belekeverték őket, például Shakespeare.

 

Bornemisza Péter:

a magyar protestantizmus egyik legnagyobb alakja volt, a feudális urak bátor ostorozója, szigorú társadalomkritikus, énekszerző. Nagy hatású prédikációs gyűjteményeivel a régi magyar próza kiemelkedő és egyik első képviselője, elindítója.

 

 

 Leonardo da Vinci :

Leonardót sokszor nevezik a reneszánsz  ember őstípusának, akinek láthatólagos végtelen kíváncsisága csak a felfedezéseinek erejével volt egyenlő. Széles körben az egyik legnagyobb festőnek  tartják, és egyes vélemények szerint akár ő is lehetett minden idők legműveltebb embere. 

 

Shakespeare:

Hősként tisztelték, az irodalomra nagy hatást gyakorolt, Shakespeare korában az írók nem tekintették a romantikus szerelmet méltónak arra, hogy tragédiát faragjanak belőle, és a monológokat főképpen információközlésre használták. Shakespeare mégis ebben a korban tudott kibontakozni a legjobban. Habár tragédiái csak a 20. században lettek igazán elismertek.

Heltai Gáspár:

 

A kor legnagyobb újdonsága, hogy társadalmi kérdéseket feszegetett. A reneszánsz világiasság voltának lehet a következménye, hogy Heltai a prédikátori oktatás érdekében már az olvasók érdeklődését jobban kielégítő profán történetektől sem riadt vissza.

Összegezve elmondható, hogy a Száz fabulával Heltai áttörést hajtott végre a profán szórakoztató elbeszélés és a társadalmi konfliktusokat híven ábrázoló művészi elbeszélés között.

 Ezek az emberek akkora elismertséget vívtak ki maguknak korukban és napjainkban is, hogy így kitörölhetetlenné váltak a köztudatból. Szinte túlszárnyalhatatlanná váltak a művészetek és az irodalom terén.